Az eddigi felügyeleti szerv, a Pénzügyi Szolgáltatási Hatóság (FSA) – amelyet a Munkáspárt vezette előző brit kormány hozott létre – megszűnt, és két utódszervezet lépett a helyébe. A bankok és más pénzügyi szolgáltatók – köztük a biztosítási üzletág és a befektetési intézmények – közvetlen felügyeletét hétfőtől a Prudential Regulation Authority (PRA) nevű szervezet látja el a Bank of England egyik kormányzó-helyettesének vezetésével. A PRA a Bank of England szakosított intézményeként hozzávetőleg 1700 brit pénzügyi szervezet megfontolt, körültekintő tevékenységének felügyeletéért lesz felelős (prudential angolul: elővigyázatos, körültekintő, megfontolt).
A PRA törvényben meghatározott elsődleges funkciója a felügyelete alá tartozó pénzügyi szolgáltatók olyan tevékenységének megakadályozása, amely alááshatja a brit pénzügyi rendszer stabilitását. A hétfőn kiteljesedett felügyeleti reform gyakorlatilag 180 fokkal fordítja vissza az előző, munkáspárti vezetésű kormány által 1997-ben végrehajtott átalakítást, amelynek fő lépése az volt, hogy az akkor létrehozott – most megszüntetett – FSA életre hívásával kikerült a Bank of England hatásköréből a pénzügyi szektor felügyelete. Ennek előzményeként a brit jegybankot komoly bírálatok érték, azon a címen, hogy nem tudta megfelelően ellátni a pénzügyi szektor felügyeletét.
A 2008-2009-es pénzügyi válság után azonban az FSA-t érték súlyos támadások amiatt, hogy nem vette észre a gazdaságba kizúduló hatalmas mennyiségű hitel és a folyamat által kreált adósságbuborék kockázatait, és azért is, mert nem szabott korlátot a kereskedelmi bankok rizikós ügyleteinek. A 2010. májusi választásokig hatalmon volt munkáspárti brit kormány a pénzügyi válság kirobbanása után összesen 70 milliárd font (25 ezer milliárd forint) tőkeinjekcióban részesítette költségvetési forrásokból az összeomlás fenyegette brit bankokat, és ezzel – évtizedek óta először – gyakorlatilag bankállamosítást hajtott végre. A befektetések nyomán például a Royal Bank of Scotland bankcsoportban (RBS) jelenleg is többségi, a Lloyds csoportban pedig kisebbségi, de ellenőrző részesedése van a brit kormánynak.